4.

Meghoztam a negyedik részt! :)

~Bix*

4.

A gondolataim össze-vissza cikáztak. Hol a jobbik énem tett valamit, hol a másik. Veszélyes küzdelem volt... Egy lány élete múlt rajta...

Csessze meg! Miért nem intézhette volna el Zach? Annak teljesen mindegy! Vagy Andrew? Ő úgysem mer tiltakozni.

Vonszoltam magam. Nehezen tettem meg az egyik lépést a másik után. De haladtam. Az idő telt. És a lány... meg fog halni. Mert én még mindig nem vagyok képes az ösztön ellen harcolni.

Felnéztem a fekete ég előtt halványan világító utcai lámpákra. Megálltam.

A testem ezt nem tűrte. Menni akart, végrehajtani a parancsot!.

Kétségbeesetten néztem körbe. Kerestem valamit.. Valamit, ami talán ha nem is állít meg,de eltereli a figyelmem.

Szögesdrót! -villant át az agyamon, amikor megláttam az éles fémrácsot. A következő pillanatban a rozsdás vas már a húsomba vájt. Kedvem lett volna felordítani a fájdalomtól. De csak összeszorítottam a számat, és lihegtem.

A vér lassan szivárgott a tenyeremen lévő kb. 8 centis vágásból. De a terv bevált. A testem a vérzés elállításán ügyködött, ebben a pillanatban tojt a parancsra. Megpróbáltam megfordulni, de nem tudtam.

Talán mégsem annyira lényeges mennyire vérzik ez a seb.

Újra elindultam. Az eső immár hópelyhek sokaságává változott. Úgy kavarogtak körülöttem, mint a kisgyerekek a bohócok körül.

Mi a franc van velem?

Levegőért kaptam. Kitisztult a fejem. A sebem pedig felizzott.

Hát ezt rohadt jól megcsináltad, Felix!...

A kezem a kabátom ujjához szorítottam, de azért csak mentem tovább.

Az utcában valószínűleg már mindenki aludt. Gondtalan emberek, akik reggel felkelnek, sajnálkoznak majd a friss hó miatt és aztán elmennek dolgozni. A nők fölösleges munkáik után elmennek vásárolni és csupa olyan dolgot vesznek, aminek semmi értelme. Én már csak tudom. Én tudom minek van értelme. Az életnek, amit már elvettem egy rakat embertől. 

A férfiak hazajönnek jobb esetben játszanak a gyerekekkel, akik alig várták már, hogy vége legyen a sulinak és hazajöhessenek hóembert építeni. Rosszabb esetben leülnek a Tv elé. Vagy a munkájuk elé. Aztán, ha a gyerek felnő siránkoznak, hogy nem töltött vele elég időt, ha a felesége meghal, sajnálja majd, hogy nem szakított időt a családjára.

Család...

Család? Mi a szar van velem, miért érdekel engem, hogy mi a baja a többi embernek? Hol nem szarom le? Úgyis meghalnak valamikor. És aztán elfelejtik őket. Egyedül jöttünk a világra és egyedül is távozunk...

Egyébként is...-gondoltam, miközben egy fehér kerítéses házhoz tartottam.- Én soha sem gondoltam családra. Ahhoz kellene egy lány. Akit szeretek. Szeretek? Ja, maximum fél óráig, aztán elküldöm vagy lelépek. Nem vagyok büszke rá, de nem akarok megállapodni, főleg nem olyan partiribancok mellett, akikekkel az egy éjszaka a max., nálam.

Elértem a házat, a kezem már iszonyatosan lüktetett, azért választottam ezt az épületet, mert ezen volt tábla. A véres kezemmel nem törődve nekidőltem a hófehér kerítésnek és hunyorogva leolvastam a számot.

Bringhost 46! Túl közel! Ne!

A lábam elindult a következő házhoz. Még visszapillantottam a véres kézlenyomatra, ami oda nem illően virított a tökéletes festésen. A következő ház...Ott lesz ő, meg fogom ölni, akár lesz szemtanú akár nem... Belegondolni is szörnyű, hogy ezúttal az ölés minden momentumának teljesen tudatában leszek. 

Lihegtem a mentális harctól.

De még nem adtam fel. Még küzdök!

Megláttam egy kicsi sikátort.

Muszáj volt,bemennem, akkor talán van rá esély, hogy meg tudok állni, mielőtt túl késő lesz.

Levegő után kapkodva érkeztem meg a sikátor bűzös és keskeny folyosójába. Könnyek gyűltek a szemembe. Véres kezemmel kaptam oda és töröltem le őket.

Francba!

A vér teljesen beborította a bal arcom. Leültem a sikátorban. Fejem a hideg falnak támasztottam és óriásiakat lélegeztem.

Nem érdekel mi rohad ezekben a zsákokban és kukákban! Levegőt! Levegő kell!

Újra éreztem a késztetést, az izmaim megfeszültek, akaratlanul nagy levegőt vettem, a pulzusom megemelkedett és újra fel akartam állni.

Meg a …!- gondoltam és többször erőteljesen a sikátor érdes falához vágtam a fejem.

Roppanás.

Éreztem, ahogy a meleg vér a tarkómon szivárog a nyakamig.

Tudtam, hogy fel kellene állnom, túl hideg volt, túl sok volt a sérülésem, ha itt maradok tuti meghalok.

Az lenne a legjobb!-gondoltam, majd vérző balomat az ölembe vontam.

Összekoccantak a fogaim. Fáztam, nagyon! De nem állhattam fel! Ha felállok az a lány meghal, még így félholtan, sebesülten, átfagyva is meg tudtam volna ölni. De nem akartam! Ezúttal Ő nem kapja meg, amit akar, most megtudják, hogy van akaratom. Nem fogom megtenni. Sem most, sem máskor... Máskor?!

Ha ezt túlélem, másodjára már nem tudom megállítani a testem. A vad vágyamat, ami arra ösztökél, hogy tegyem meg!

Rádöbbentem.

Meg kell halnom!

Miért akarod annyira megvédeni azt a lányt? Neki már mindegy! Ha te nem ölöd meg elintézi más, Zach .. vagy Andrew. Másfelől neked is mindegy már... Eggyel több vagy kevesebb? Nem számít! És legalább élnél!

Milyen élet az?

Felsóhajtottam és lassan kezdtem elveszteni az eszméletem. A hívogató sötétség egyre csak csábított. Ha azt választom, elalszom itt a hóval keveredett mocsokban. Soha többé nem érzek bűntudatot, fájdalmat, nem kell ölnöm.

Elindultam a sötétség felé...

Nem tudom mióta feküdtem ott. Percek vagy órák óta, de lépteket hallottam. Távolról, visszhangosan...

Jobbról jöttek, ahol a 48/B is állt,ahol az a lány lakik.

Rám fog találni, bárki is az!

Nem pánikoltam be a gondolattól. Egy kis részem igenis arra várt, hogy megmentsék.

A lépések elhalkultak, az illető megállt, pont a sikátor előtt.

Nem vett észre. Tudtam,hogy nem. Elárulta egyenletes légzése. Már régen sikítozna, ha meglátna itt véresen, félig megfagyva.

Kotorászás hallatszott, valamit keresett a táskájában.

Mit keres itt egy nő hajnali …?-rájöttem, hogy fogalmam sincs hány óra. De arra tippeltem, hogy az illető nő, mivel táskája van. Plusz résnyire nyitott szememmel láttam kibontott hajkoronáját. A lámpa hátulról megvilágította.

Végre megtalálta amit keresett.

Egy fényképezőgép?

Méghozzá nem is a modern, hanem egy régi, antik darab. Biztos azért használja, mert ezzel jobb képeket lehet készíteni. Valahol hallottam, hogy a modern nem olyan, nem olyan képeket csinál...

Felemelte, az arca elé. Megláttam a gépre szerelt vakut.

Ha bevillan, meglát!

És akkor elkattintotta a gépet, a fény elvakított. Ő pedig felsikoltott.

- Istenem!- a gép leesett a földre. Nem mozdultam, csak a kis résen át figyeltem, mit csinál.

A táskájában kotorászott. Előkapta a mobilját, beütött egy számot és a füléhez emelte. A mobil fénye megvilágította fél arcát.

Nem csúnya! -suhant át a gondolat az agyamon.

- Haló? Mentők?- a hangja remegett és sűrűn kapkodta a levegőt.

Milyen édes, hogy így aggódik egy gyilkosért!

Nagy kínszenvedés árán elfordítottam róla a tekintetem.

Ő meg csak tovább beszélt. Lágy hangja volt, amit most átitatott a kétségbeesés.

Csak nem ő az?

Gyorsan elvetettem az ötletet,zsibbadt és fagyott lábamat próbáltam megmozdítani. Nem sikerült...

- Kérem jöjjenek a Bringhost utca 48/B-hez! Itt van a lakás mellett egy sikátor, egy ember! Vérzik!- félt, nagyon!- Én nem tudom! Én csak kijöttem fotózni, én...- válaszolt az általam nem hallott kérdésre, de félbeszakíthatták.

Lecsapta a telefont és letérdelt mellém. Aztán meggondolta és ismét elővette a mobilját, hogy azzal világítson.

A fény bántotta a szemem.

- Élsz még?- kérdezte, majd óriásit sóhajtott, amikor látta, hogy lélegzem.

Legnagyobb meglepetésemre kisimította a csatakos hajat a szememből.

Milyen jó illata van...

-Nyugodj meg, Hale Gold vagyok, már hívtam a mentőket.

Miért kéne megnyugodnom? Miért mutatkozik be?

Eszembe jutott, hogy talán így próbál ébren tartani. Ha elalszom, végem.

A szemébe néztem. Barna volt, meleg. De egészen más, mint Zaché. Ő ártatlan volt. Maximum 20 éves lehetett. És még mindig beszélt. Megnyugtatóan, kedvesen.

- Nézd, a mentők nemsokára megérkeznek, de addig is jobb lenne, ha nem maradnál itt a hidegben. Lábra tud szállni?

- Én...- kezdtem, de a hangom elcsuklott.

Megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy tudok beszélni.

- Csak pár lépésről lenne szó... Megmelegedhetnél egy kicsit, amíg a mentők megérkeznek, feltéve, ha nem súlyos a sérülésed és tudsz járni...

Tétován matatott a kezével, ide-oda kapott, megérintette az arcom, a vérző kezem, a halántékom, a szám, a lábam.

Lassan felébresztett, életet lehelt belém.

- Kérlek, válaszolj! Tudsz járni? Tényleg úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha egy meleg lakásban várnánk meg a mentőket. Esküszöm nem lakok messze, itt lakom!-ütögette meg  mögöttem a falat.- A 48/B-ben!